Kísértetkeringő - Első szín



Kísértetkeringő

Lir Morlan drámája






szereplők:
Ianthe
Claire
Harold
Arnaud
Thomas



Első szín

Szín: Főúri villa szalonja a tizenkilencedik század elejéről, elegáns berendezéssel, az egyik oldalon íróasztallal, az előtérben karosszékekkel, kerevettel.
A háttérben ablakok, és üvegajtó egy teraszra, mögötte egy tó képe. Sötétedik.
Vidám mulatozás.

Harold: Legyen ez, egy afféle… lelki álarcosbál!
Claire: Micsoda csodás ötlet!
Arnaud: Hogy érti ezt?
Harold: Mindannyian kitalálunk egy szerepet… és az elkövetkező napokban eljátsszuk őket. Az ő nevüket viseljük, akár egy maszkot, az ő életüket éljük, az ő jellemük szerint viselkedünk…
Általános elégedettség, kivéve Ianthe
Thomas: És miféle neveket válasszunk? Én leszek például Lord Egbert
Claire: Vagy Herbert…
Harold: Esetleg Sámson, a hős…
Arnaud: És ön ki lesz, lord?
Harold: (nevetve, poharát ürítve) Ki más, mint a szépséges Delila?! Az lenne csak igazán meglepő szerep!
Claire: De urak…
Thomas: Valóban, adjuk meg a hölgyeknek, ami a hölgyeké!
Harold: Jól, van, jól van, barátaim… Kitaláltam! Jöjjön csak drágám (odahúzza Claire-t az asztalhoz) fogja ezt a tollat, és írja gyermeki gyöngy betűivel fel az összes nevet egy-egy papír fecnire… úgy-úgy!
Ianthe: (kifelé hallgatózva, majd feláll) Elnézést…
Thomas: (a kezét megfogva visszahúzza, és leülni kényszeríti) Maradjon csak itt. Nem kell folyton folyvást megszöknie…
Harold: Így igaz, így igaz! Maradjon csak, azonnal elmondom a játékszabályokat! (az összehajtogatott öt papírt egy tálkába teszi) Most mindenki húz egy nevet. Aki a papíron szerepel, azt fogjuk elnevezni… Rajta, rajta, ne szégyenlősködjenek.
A társaság vidáman húz, végül odamegy Ianthe-hoz is.
Harold: Aki nem siet, rosszul jár… Így önnek, kedvesem, csak a maradék jut…
Ianthe: (erőltetett mosollyal) Annyi baj legyen…
Harold: Nos, kit húztak?
Claire: Először én! Ki húzott engem? Új nevet szeretnék!
Thomas: Azt hiszem, én lennék a szerencsés. (odalép, körüljárja, a nő élvezi a figyelmet) Maga, drágám, mától legyen Claire! Ez a név sokkal inkább illik magához, nem gondolja?!
Claire: Óh, remek! Tetszik a hangzása!
Harold: Most én akarok nevet! Kitől kapom (körülnéz)
Arnaud: (megköszörüli a torkát) Nos, azt hiszem, tőlem, Lordom…
Harold: Csodás! Nevezzen el! De legyen körültekintő barátom, elvégre tőlem kapja a fizetését! (általános jókedv) Nos?
Arnaud: Akkor azt hiszem, ön Harold lesz…
Harold: Jaj, hogy lehet ennyire fantáziátlan?! Megsért!
Thomas: (Ijedten) Sajnálom, azt hittem, értékelni fogja…
Harold: Ne nevettessen… Nos jó, az első szabály… tehát elfogadom. Mostantól Harold vagyok! Én viszont önt nevezem el, kedvesem (fordul Ianthe-hoz) Tudja maga nagyon emlékeztet egy egykori szeretőmre, Lady Charlottera…
Ianthe: (zavarban) Kérem uram…
Harold: Kellemes kis nőcske volt! Bár társalkodásban nem volt önhöz fogható, de szépségéhez kétség sem férhetett. És ha hiszik, ha nem, az ágyban is remek teljesítményt nyújtott, akár a telivérek a versenypályán. Meglepte volna a férjét, úgy hiszem, ha velem látja, nem hinném, hogy otthon is hasonló tűzzel tette volna kötelességét!
Ianthe: (feszülten) Csak nem kíván róla elnevezni?
Harold: Dehogynem! Sőt! Pontosan azt kívánom, hogy ön ő legyen! (nevetve) Tehát az ön neve mostantól Ianthe… így becéztem titkon, és most ön lesz az én Ianthem…
A többiek arcáról lehervad a mosoly, de Harold láthatóan nem veszi észre.
Ianthe: Kérem ne… Adjon más nevet. Bármit…
Harold: Óh, nem, nem, drágám! Ön Ianthe, a játék szabálya szent! (letérdel a nő elé, szavalni kezd)
„Oh, ragyogjon e vad gazella-szem,
mit fénylőn felvetsz, majd félőn lesütsz,
s mely ver ha villog s pezsdít ha pihen,
e dalra s adj mosolyt is drága szűz,
minőt hiába kérne kába tűz,
ha mernék lenni barátnál egyéb!
Óh, édes, tedd meg! s ne kérdezd, mi űz:
lantomra kérni ifju lány kegyét:
koszorumba füzöm, szűz líljomúl vegyék!
Igy majd neved dalomba fonva él
s ha néha nyájas szem e könyvbe néz,
Harold lapjáról Janthe képe kél:
elsőnek tűn föl s végsőnek enyész…”[1]
Nem, nem, nem, kedvesem, nem bújik ki ily könnyen a játék alól. A szabály az szabály, és én is elfogadtam azt az ostoba nevet, amit jó doktorom rám aggatott. Játsszon velünk! (felállva) Aki mégsem játszana, azt nem is igen tartóztatom, nehogy elrontsa a többiek kedvét. (Ianthehoz) Nos, kedves hölgyem… remélhetem, hogy csatlakozik? (Kezét nyújtja, Ianthe kénytelen elfogadni) Óh, igen, éppen, ahogy akartam! (magához húzza, megpörgeti, és elengedi)
A többiek kedve kissé alábbhagyott, egyedül Arnaud áll kissé értetlenül az események előtt.
Claire: (erőltetett vidámsággal, hogy oldja a feszültséget) Most én következem… (Thomas elé áll) Maga, barátom, (kacéran) maga a kezemben van… Lássuk, mi is legyen a neve… Legyen talán valami görög hős… egy harcos, erős, bátor.. vagy nem is! Legyen költő! Lord, segítsen ki, Hogy is hívták azt a költőt, aki bármit megtett volna a szerelméért?
Harold: Orpheus, ki leszállt a kedveséért az alvilágba.
Thomas: Hogy aztán elbukjon…
Harold: Apróság, a tényen mit sem változtat… és nem hiszem, hogy jelentősen csorbítaná az érdemeit!
Claire: Legyen hát ön Orpheus…
Thomas: De drágám… maga sem gondolhatja komolyan…
Claire: Miért ne?
Thomas: (sértődötten) Senkit nem neveztek így… válasszon nekem a társaságba illő nevet!
Harold: (nevetve) Ennyire fél különbözni, barátom?
Claire: (legyintve) Jól van, jól van! Átlagos nevet akar? Legyen Thomas, és tegye boldoggá, mennyire egyszerű…
Thomas: (morogva) Túlontúl is egyszerű…
Harold: Nincs tovább, ne válogasson! Barátom, az ön neve Thomas, és elégedjen meg vele! Ha nem tetszik, tegye egyedivé, de már nem változtatunk! Így is Claire kisasszony nagylelkűségének köszönheti, hogy maga az egyetlen, aki kibújt az első szabály alól… Vagy kívánja inkább elcserélni a nevét Orpheusra?!
Thomas: (gúnyosan meghajolva) Megadom magam házigazdánk óhajának….
Harold: Jól teszi, higgye el nekem, nem sok embert tett boldoggá, ha velem ellenkezett! (Ianthehoz) Mondtam, kedves, hogy csak a maradék az, amit magáénak tudhat (int Arnaud felé) Nevezze hát el a jó doktorunkat, és had folytassam a szabályokkal…
Ianthe: Nem is tudom… nem olyan könnyű jó nevet találni… Talán Arnaud… megfelel, doktor?
Arnaud: Öröm számomra, bárhogy is nevez…
Harold: (közben Claire-rel suttogott) Mit mondott? Nem figyeltem jól… Aubrey?
Arnaud: Nem, lordom, Arnuad…
Harold: Ah… Arnaud.. Az se rossz, az se rossz… Na, drága barátaim… a következő szabály. Most, hogy mindannyian megkaptuk új nevünket, kérek mindenkit hogy csakis így szólítsák a másikat!Nincs figyelmetlenség, hiba, vagy megszokás… A játék az élet része! És az élet most már a játéké… Tehát, mindenki jól jegyezze meg, a neveket, mert szigorú büntetéseket eszközlök a figyelmetleneknek! (tetetett, jó kedélyű elégedetlenség) Továbbá, szeretném, ha a jelmezek tökéletesek lennének! Maguk sem mennének bálba megfelelő öltözet nélkül, egy szál maszkban… (nevetés) Na, jó, jó, van, aki megtenné, csak hogy beszéljenek róla, de most vegyük komolyan a játékunkat! Öltöztessük fel nevek mögé bújtatott lelkünket jellemmel!
Claire: Micsoda remek ötlet! Így majd csillogtathatom színészi képességeimet…
Harold: Még szerencse drágám, hogy e csillogás nem vakít majd el minket teljesen… De szépséges Ianthe… kezdjük egy egyszerű aprósággal… válasszon magának szeretőt közülünk!
Ianthe: Hogy mondja?!
Harold: Ugyan, ugyan, drága hölgy, nem olyan nehéz ez…
Ianthe végignéz rajtuk, majd szó nélkül Thomas felé nyújtja a kezét, de Harold elkapja.
Harold: Nem, nem, nem, nem! Annak semmi értelme, ha a valódi kedvesét választja! Kizárt! Megtiltom! Ő lesz az ön bátyja! És tudják, hogyan viszonyul a társadalom azokhoz, akik saját testvérükkel hálnak… Érthetetlen ellenszenvvel viseltetnek irántuk, úgyhogy kérem, drágám… válasszon a maradék három közül…
Ianthe: És ha nem kívánnék szeretőt?
Harold: (dühösen fújva) Ön mindenki játékát elrontja! Ha nyugovóra tértek, annyit kényeztetheti drága barátunkat, amennyit kedve tartja, de a játék idejére legyen kicsit felszabadultabb! Ha jól tudom a családja is a szabad szerelemben hisz, nem is beszélve arról, hogy maguk…
Thomas: (közbelép) Igen, igaza van, lordom! (italt tölt, és a poharát emeli) Éljen a szabad szerelem, éljen a kötöttségek nélküli boldogság! Engem a legkevésbé sem zavar ez a játék, így  felhatalmazom rá drágám, hogy válasszon szíve szerint…
Claire: Én önt választanám lordom…
Harold: Várjon a sorára, ifjú hölgy, magácskával is vannak terveim, csak ne rontsa el a meglepetést! (Ianthehoz) Nos, melyikünket választja?
Ianthe: Én…
Arnaud: Én szívesen lennék a kisasszony kedvese…
Ianthe szótlanul nézi
Harold: (kicsit bosszúsan, de erőltetett jókedvvel) Ha a hölgynek megfelel…
Ianthe: (kényszerűen bólint) Rendben uraim…
Harold: (megragadja a nőt, és a férfi ölébe taszítja, mindketten kellemetlenül érzik magukat) Ugyan már, milyen szerelmespár az, akik nem bújnak össze, amint lehet? Nos, drága édes kis csalogányom, maga következik (Clairhez fordul).
Claire: Színésznő szeretnék lenni… (pózol)
Harold: Hogyne, hogyne, ezt már mondta.
Claire: Úgy értem, itt a játékban. Egy híres, gazdag, kívánatos hölgy, aki minden férfi szívét megdobogtatja… akinek az elhagyott kedvesei remetének állnak, mert tudják, hogy hozzá hasonlót nem találhatnak soha…
Harold: (Nevetve) Femme Fatale! Kiváló, kedvesem, kiváló! Törje össze a szívünket! (a lába elé térdel) Késztessen szenvedésre, rúgjon belénk, alázzon meg!


(Eddig tartott a beleolvasás, később még valószínű a folytatás)





[1] Byron: Jantéhoz fordította Tóth Árpád