Első bűn - Első szín
1. szín
Az Úr színe előtt
A színpadon trón, melyen
Isten ül, mögötte (nem mellette) Sataniel áll, közel hajolva hozzá,
beszélgetnek. Körülöttük az angyalok.
Sataniel:
Nézd meg akár őket… Vagy az emberpárt a tökéletes kis kerted rejtekén. Ócska
játék mind, és épp úgy nem működik egyik sem. Azt kérded miért? Hogy miért nem
sikerült kedvedre valót alkotnod, és miért nem élvezheted ki teremtésed
tökéletességét? Mert olyasmit akarsz létrehozni, ami önnön valódnak mond
ellent. Magad teremtetted a kettősséget, mikor nappalt és éjt alkottál, napot,
és holdat, embert, és angyalt. Szétválasztottad mindazt, ami egység volt,
ahogyan minket is… önmagad. Egykor minden volt egy, most semmi sem maradt. Apró
foszlányokká szaggattad az egységet, hogy ugyanabból az anyagból újat hozz
létre, különálló részekké téve, melynek minden darabja a teljességet siratja…
Isten:
Ezt hívják teremtésnek. Magam alkottam, magam képére, és magam tetszésére,
mert megtehettem. Önmagamból hoztam létre mindezt, és tökéletes mind, hiszen
maga az anyag is az volt. Valóban, szétszedtem, és újraalkottam, formát, létet,
érzést adva nekik, de nem hinném, hogy tökéletlen. Akkor viszont mi a baj?
Miért untat mindegyikük annyira, hogy már legszívesebben az egészet eltörölném,
és bele sem fognék újra?
Sataniel:
Na ugyan miért?
Isten:
Miért… mert hiába van bennük élet, ha egysíkú, és nincs esélyük
elveszíteni.
Sataniel:
Ahogy mondod… Nincs mit veszíteniük, és nincs céljuk. Teszik, amire
létrehoztad őket. Imádják a lényed, a dicsfényedre vágynak, de semmi több. Nem
teremtettél nekik célt, sem pedig legyőzendő akadályt eléjük, lelkükbe sem
csepegtettél semmit abból a vágyból, mi benned élt, mikor őket alkottad.
Szobrok csupán, semmi több… Az emberpár…
Isten:
Mi van velük?
Sataniel:
Beléjük még kevesebb jutott, és épp ezért többé is tetted őket. Velük
könnyebb lenne olyan játékot kezdeni, mely kedvedre való, és talán angyalaidat
is életre keltené… Talán… ha…
Isten:
Ha mi? Beszélj, ne hagyd félbe mondandód… Tudom, hogy már kész a terved,
itt érzem, lelkem mélyén, és tudom, hogy amit mondani fogsz, az kedvemre lesz.
Mondd ki hát, hallani akarom…
Sataniel:
Adj nekik vágyakat. Bennük van rá a készség, tudjuk ezt jól, még az
angyalaidban is… Én is…
Isten:
Sataniel! Ne mérd őket magadhoz! Mindketten tudjuk, hogy még ha annak is
látnak, aminek, te nem vagy olyan, mint ők!
Sataniel:
Igaz. De benned, és bennem létezik a vágy. Él bennük is, csupán korlátozva.
Angyalaid vágya, hogy körödben lehessenek, és csodálhassák dicső urukat… az
ember vágyai viszont olyan gyermekiek, és alantasak… Nézz rájuk. Az önzés
szikrája bennük él, még ha elnyomva is, most még csak álmaikban. Napjaik érted,
és egymásért vannak, kéz a kézben a te dicsőségedre telnek. De ha álom száll
szemükre már korántsem oly idilli a kép. Hogy számára csupán Éva létezzen,
Lilith emlékétől megfosztottad egykori férjét, de éjjelente a
démonasszonyáról álmodik, ha nem is tudja, kit tart akkor karjában. Ott kísérti
szellemként minden sóhajában, minden szívdobbanásában. És Éva érzi ezt. Ha nem
is tudja, mi zajlik le férje lelkében, ha minden napkeltekor meg is fosztod
Ádámot az álmaitól, akkor is. Mindkettőnek hiányzik valami a teljességhez, és
ettől olyan törékenyek, és esendőek.
Isten:
Nem azok…
Sataniel:
Nem? Hát milyennek akarod látni a játékaidat? Talán nem könnyen szétroppanó
porcelán ez a két bábu? Talán nem törnek össze, ha a mennyből a földre
pottyantod őket? Nem törted össze már akkor, mikor kiengedted alkotó ujjaid
közül?
Isten:
Mire gondolsz?
Sataniel:
Angyalaid épp ilyen gyengévé válhatnak, bár erősebb anyagból gyúrtad őket,
mégis megkopik… mind elbuknak, ha úgy akarod… csupán kísértést kell eléjük
tenned, és nekik adnod…
Isten:
Micsodát? Fényhozó… Neved nem véletlen kaptad, és az sem puszta szeszély,
hogy ott állsz, ahol, ellentétben a többivel. Beszélj. Mi az, ami kellene
ahhoz, hogy játékaim ismét érdekessé váljanak számomra? Mit kell adjak nekik,
hogy vágyaik ne pusztán egy felé vihessék őket, az általam kijelölt úton?
Sataniel:
Akaratot… Önálló, szabad akaratot. Döntést önnön sorsuk felett, és olyan
helyzeteket, melyben kénytelenek magukra támaszkodni…
Isten:
Kételyt, válságot, önmarcangolást, saját magukkal szembeni
bizalmatlanságot? Félelmeket, és kísértést, mindazt, ami megingatja békéjüket,
és elporlasztja hitüket? Ez csupán fájdalmat szül, és rettegést. Az érzést,
hogy egyedül maradtak, hogy nem vagyok már ott velük, hogy fogjam a kezük, és
saját fényembe vezessem őket… Sataniel… Ismét felülmúltad önmagad. De óvatosan
kell cselekednünk. Angyalaim nem sejthetnek meg semmit. Ha azt mondod, őket is
meg tudod kísérteni, és ők is esendőek, lássuk, mire jutsz velük. Nem
tudhatják, hogy tervem részesei, hagy higgyék, hogy mindaz, ami történik épp
oly fájdalom számunkra is, ahogy nekik. Menj, és tedd ismét játszhatóvá
teremtett világom, a te kezedben van most a játékmesteri pálca. Mutasd, mit
tudsz, és mindkettőnk számára örömteli lesz a változás.
(Hangosabban)
Azt mondod hát, hogy mi belőlem született, mit magamból alkottam, saját
képemre, és saját szellememből, az nem tökéletes? Hogy meg tudnád ingatni, és
tekintetüket elfordítani tőlem? Nagy szavak ezek, Fényhozó, talán túlságosan is
nagy szavak… Vigyázz, Sataniel, mindaz, ki nem borul le színem előtt
elporlad haragom által!
Gabriel:
(felfigyelve az Úr szavaira, magában)
Ostoba bolond… és még ő az, ki legközelebb áll hozzád, ó, én uram…
Érdemtelenül engeded közeledbe, hisz ilyen gondolatok hű szívben nem születnek.
Még hogy tökéletlen… hisz belőled származik, és tökéletességét is ez adja, még
ha silány munka is lenne… de nem így van. Tökéletes. Ahogy ragyogó fényed, mely
életet lehelt teremtményeidbe.
Samael:
(magában)
Sataniel az Úr ellen szólt? Megdöbbent. Olyan közel állt hozzá, és hangját
felemelte ellene? És vajon mi okból? Nem hiszem, hogy megtenné, ha célja nem
nagyobb, mint amit veszteségként vár. Mert komoly ára lehet még ennek… nagyon
is komoly.
Sataniel:
(hangosabban az Úrhoz ellépve trónja emelvényétől, szemben vele)
Sújts hát le rám, és haragod vegye életem, de ha olyan biztos vagy
igazadban, mégis mi az, ami erre késztetne? Mi kelt benned dühöt, ha tudod, nem
bukhat el, mit alkottál? Tévednék? Meglehet, hisz te vagy csupán mindenható, a
te szemed az, mi mindent lát, és a te elméd mi mindent felfogni képes. Én
pusztán apró darabja vagyok ragyogó tökéletességednek. Tévedhetek. De mért
félsz Te az én tévedésemtől?
Mihael:
(kettejük közé állva)
Sataniel! Ilyen szavak nem illenek az Ő trónusának lábához! Borulj le,
dicsérd nagyságát, és könyörögj, hogy bocsásson meg neked!
Gabriel:
Mi ér az életed az ő dicsőségén túl? Mit ér a lelked, ha nem Őt szolgálod
vele?! Könyörögj bocsánatáért, vagy gyors halálért Sataniel! Borulj le, és
imádd, ahogy teremtésedkor rendeltetett, imádd, ahogy eddig, és talán elnyered
bocsánatát!
Rafael:
Könyörögj, Sataniel! Könyörögj, hogy visszafogadjon, és ily szavak után
esélyt adjon számodra, könyörögj, hogy fogadjon kegyébe, és ne űzzön távolabb
magától, mint az angyalok legutolsó sora… Borulj le és könyörögj!
Isten:
(Sataniel-t nézve, magában)
(Sataniel-t nézve, magában)
Angyalaim máris helyettem döntenek? Borulj le, könyörögj,
dicsérd, és imádd, és akkor talán megkegyelmez, és pusztán eltaszít? Hát ezt a
sorsot szánjátok annak, ki az első volt köztetek? Nos, többet kaptok, mint amit
reméltek, és sokkalta kevesebbet.
(Satanielhez, fenn)
Borulj le, könyörögj, dicsérj, és imádj!
Sataniel:
(leborulva)
Könyörgöm hozzád, ó én lelkemnek egyetlen ura! Könyörgök hozzád, mindenek
atyja, te legtökéletesebb, minden létező közt! Könyörgök hozzád… nézd el, hogy
szóra nyitottam általad teremtett számat, hogy a te általad teremtett elmémben
oly gondolat fogant, mi méltatlan fényességedhez… Könyörgöm hozzád, neked,
tőled nem többért csupán figyelmes megbocsátásodért… Bocsásd meg, hogy önálló
gondolataim voltak!
Isten:
(felállva, dühösen)
Álnok szavak! Ilyenek nem illenek elém! Lelked megmérgezte a vágy, nem vagy
már méltó rá, hogy első angyalom légy! Szerettelek, Lucifer, hisz egy voltál
velem, s ha valakitől, hát tőled nem vártam ilyen beszédet!
Sataniel:
Pedig bocsánatodért könyörgöm… bocsásd meg csalódásod, bocsásd meg
tévedésed… bocsásd meg, hogy önmagam vagyok….
Isten:
Hallgass! Te, első mind között, te, ki mellettem állsz, kinek szava parancs
a mennyei seregeknek, éppen te fordulsz ellenem?!
Gabriel:
Bűnöd megbocsáthatatlan Sataniel! Az Ő tökéletességét kétled?!
Isten:
A tökéletességem kétled, Sataniel?
Sataniel:
A te tökéletességed? Csupán teremtésed jogát, és erényeit… csupán a
játékszereid célját, és okát. Nem kétlek mást, csak jogodat a világra…
Tökéletességedet nem… csupán az övéket!
Isten:
Nincs szükség bajkeverőkre közöttünk! Nincs szükségem rá, hogy kinek
mellettem a helye, és kinek elsőnek kellene lennie imádatomban, kétségekkel
fárasszon, és gyengítse erőm! Lucifer!
Mihael:
(magában)
Óh, Sataniel! Magadra haragítottad a mennyek urát, a mindenséget, a
tökéletességet… Halálod nem lesz hiábavaló… Intő példa mindenkinek, kinek
lelkét bűnös gondolat szennyezi…
Gabriel:
(magában)
Fényed most kihunyni látszik Lucifer! Talán az Úr kegyéből nekünk is több
jut, ha kevesebb részre kell ossza… ha eltávolít helyedről, közülünk egy lép
majd előrébb!
Rafael:
(magában)
Fényhozó, mi okod lehet, hogy nem gondolkodsz szavaid súlyán? Nem
gondolhatod azt, amit mondtál, nem kételkedhetsz Őbenne… Lelked odavész, és
sorsod oly kárhozat, mely örökké tart, talán a világ léténél is tovább… Nem
kívánhatod magadnak ezt, angyal…
Isten:
Elpusztíthatnálak! De értelmetlen lenne, hisz nem csökkenne haragom. De
száműzlek téged régi helyedről, s nem térhetsz vissza mellém. Száműzlek, de nem
csak oldalamról, és köreimből, de száműzlek a mennyből is. Ha mint mondod,
gyermekeim oly törékenyek, és esendőek, lássuk, mennyit ér a meggyőződésed?
Elég erős-e a hited, hogy véghez is vidd, mindezt? Azzal vádolsz, hogy
törékenynek teremtettem őket? Hát törd össze, ha tudod, de ha nem, én foglak
téged!
Mihael:
(áhítattal)
Az Úr felemelte szavát, és dühe megrázza a mennyet.
Isten:
Menj Lucifer, bizonyíts!
(az angyalokhoz)
Száműzöm a mennyből…
(elfordul)
Gabriel:
(elégedetten)
Saját önhitséged visszaüt végre! Azt hitted különb vagy nálunk, hát most
oda kerülsz, ahová való vagy… Takarodj Lucifer, takarodj a senki földjére!
Sataniel:
(gúnyosan)
Gabriel… Gabriel… csak a második leszel mindig is, bárhogy is próbálsz
előre jutni! Emlékezz a szavamra, Gabriel, emlékezz az arcomra, emlékezz, sosem
fogsz ott állni, ahol én álltam!
Gabriel:
Nincs már helyed az Úr előtt, és nincs helyed a paradicsomban! Senki vagy
Lucifer, néhány szavad kitörölte létezésed emlékét is! Ostoba az, aki nem
tudja, mivel járnak a tettei! És ostobáknak nincs helye Őmellette, Lucifer!
Mihael:
(letépve Sataniel köpenyét)
Tűnj el… és soha ne térj vissza, míg az Úr maga nem szólít, hogy bevégezze
életed! Élvezd hátralévő életed kínjait nélküle, és ne nézz vissza, mert én
leszek, ki őrként itt áll majd, hogy elpusztítson, ha visszatérnél! Száműzött
vagy, Fényhozó, halál vár rád, akár itt, akár másutt.
Samael:
(fenn)
Dicsőség a Mennyek Urának!
Dicséret a Lelkek Atyjának…
(magában)
Ostobaság, és gőg lenne, ami elvakította, vagy olyan terv, amit mi még nem
foghatunk fel? Gabriel elvakult, Mihael csak arra vár, mikor próbálhatja ki
végre erejét… De vajon Lucifer hol találja meg ebben a játékba a számítását?
Rafael:
Sorsod iszonyúbb mindennél kitaszított. Száműzött lettél, Sataniel, távol
tőle, és lelked sosem talál már nyugalmat. Sebedre nincs gyógyír, csak az ő
bocsánata… Bánd meg bűnöd, és könyörögj… Talán kegyes lesz, és megbocsát neked,
ha látja, őszintén beszélsz…
Azazel:
Nocsak, az első angyal még feljebb vágyik? Míg mi osztozunk a mennyen, és
megelégszünk a tőle kapott morzsákkal, ő kit száműz, kitaszítottként is többet
kap, mint amiről mi álmodhatunk. Övé a föld, és övé az Ő legkedvesebb játéka,
az ember is! Mi pedig marhatjuk egymást tovább urunk egyetlen pillanatnyi
figyelméért… Nem is vagy te olyan elveszett lélek, Lucifer! A Fényhozó most
magával viszi mindazt, ami még dicsőé tehetne minket…
Sataniel:
(Visszaveszi a köpenyét, kifordítja, és a fehér helyett a fekete oldalát
borítja magára.)
(magában)
Azt hiszitek, legyőztetek… Lelketekben ott él a vágy, mely ellenem
fordított benneteket. Látod… sokkalta könnyebb lesz a játékot megkezdeni, mint
sejtetted volna… A győzelem itt nem kérdés.
(fenn, hátrálva Mihael, Gabriel, és Rafael gyűrűjében, kifelé)
Száműzött hát, eltaszított, most bebizonyítom neki, hogy semmit sem ér
mindaz, amit megalkotott! (ki)
Angyalok:
Dicsőség a Mennyek Urának!
Dicséret a Lelkek Atyjának!
Hódolat az Égi Királynak,
Ki ítélt a bűnös felett…