A Kalitka - első szín
rövid dráma
Anna- a feleség szelleme
Norbert – az özvegye
Doki – a család régi barátja
(Szín egy viktoriánus kori hálószoba, vagy kisebb nappali. A berendezés ettől függően Fésülködőasztal székkel, ágy, szekrény, esetleg asztalka két fotellel. Az egyik helyen egy férfi ül, kezére hajtott fejjel, arcát eltakarva)
Norbert: (felnéz) Ki az?
Doki: (odakintről) Csak én! (benyit) Minden rendben? (néhány pillanatnyi csend után bejön, és leül. erőltetett csevegő hangnemben szólal meg) A vendégek hiányolták a házigazdát. Két órával ezelőtt kezdtek komolyan kérdezősködni, de mostanra majdnem mindenki távozott. Elunták.
Norbert: Elunták?! Hát nem nevetséges? (kiábrándultan) Szórakozni jönnek egy halottas házhoz, és elvárják, hogy szórakoztassam őket? Eltemettem a feleségemet. Ők pedig ettek, ittak, és még szórakoztatást is vártak?
Doki: Ismered a szokásokat. Mindenki tudja, mennyire megviselt az eset, de ennek ellenére illett volna megjelenned, és köztük lenned.
Norbert: Hogy lássák a fájdalmat, és a kínlódást? Hogy biztosak legyenek benne, hogy minden a dolgok rendje szerint történik? hogy örülhessenek, hogy őket nem érte hasonló csapás? Mégis miért? Miért kellene, hogy kirakatba tegyem a gyászomat? (felsóhajt) Ez nincs így jól.
Doki: Az ember már csak ilyen. A látszatok rabja, és ki ezért, ki azért, de mindenki gyönyörködik a látványos érzelmekben. Borzadva, vagy vágyakozva, de szeretjük látni mások életének apró részleteit. (rövid csend után) Végül csak elmentek. Üres a ház. Akarod, hogy maradjak?
Norbert: Nem… nem.
(Doki feláll, kicsit gondolkodik, majd menni készül)
Norbert: De! (kétségbeesetten) Mondd meg nekem, miért kellett így történnie?! Miért?! Van erre ép eszű, logikus magyarázat? Miért veszíti el valaki azt, akit szeret? Hogy történhet ilyesmi? Hogy lehet, hogy az irodában ülve egyszer csak üzenetet kapsz, hogy gyere haza azonnal, mert a feleséged halott?! Hogy lehet, hogy egy kedves, okos, és gyönyörű teremtés egyszerűen eldobja magától az életet, minden előzmény nélkül?! Hogy lehet, hogy bár azt hiszed, hogy körülöttetek minden a legnagyobb rendben van, egyszer csak életed párja, a másik feled úgy dönt, hogy inkább meghal?! Hogyan lehetséges mindez, doki?!
Doki: (visszaereszkedik a helyére) Ezek a dolgok bonyolult lelki folyamatok, barátom.
Norbert: Te doktor vagy. A lelket, és az elmét vizsgálod. Gyógyítod azt, aki belső démonokkal küzd! Akkor felelj a kérdéseimre!
Doki: Nem tudom, barátom. Fogalmam sincs, mi késztethette Annát ilyen tettre. Az öngyilkosok általában kilátástalannak érzik a helyzetet, és úgy gondolják ez az egyetlen esélyük a szabadulásra.
Norbert: Szabadulásra?! De hát mitől?
Doki: ez teljesen változó. Egy-egy kényes, vagy kínzó helyzetből, vagy akár saját belső poklukból. A legtöbben nem is akarnak igazán meghalni. tettük csak egy segélykiáltás a környezet felé. Egy kétségbeesett sikoly, hogy észrevegyék, és megszabadítsák őket.
Norbert: De hát mitől?! Azt állítod, hogy az asszony, akit szerettem, és akivel együtt éltem le az életem nagyobbik részét, szenvedett, és segítségre szorult. De én csak azt láttam, hogy amikor este hazaérek, ő vár rám! Hogy együtt vacsorázunk, miközben arról beszélgetünk, mi történt az irodában, vagy milyen ajándékot vegyünk a rokonoknak, hogy új függönyt kellene varratni, vagy hogy mi legyen a hétvégi menü… Minden este a szemembe nézett! Minden este jó éjt, és szép álmokat kívánt! Megcsókolt! A kezemet fogta, és felolvasott a kandalló mellett, ha arra kértem! Az életünk tökéletes volt!
Doki: (szánakozva) Talán hamarosan rájössz, mi volt az ok. Talán sosem tudod meg. De bárhogy is, a halál, az halál. Meg kell őt gyászolnod. Hagynod, hogy az emlékek közül csak az maradjon, ami szép volt, és ne kísértsenek a múlt vétkei, fájdalmai, el nem hangzott ígéretei. Amikor eljön az ideje, akkor pedig el kell engedned. Szívedben hordani, de nem hagyni, hogy uralja. Helyet adni lelkedben az emlékének, de mégis megnyílni az új felé. Te fiatal vagy még, barátom, újranősülhetsz. Gyermekeid lehetnek. Boldog lehetsz. De csakis akkor, ha nem kötsz magadhoz egy szellemet.
Norbert: Ennyi?! Ez a te nagy tudományod?! Gyászold, engedd el, és kezdj új életet?! Ezt a közhelyet bárkitől megkaphatnám!
Doki: Akkor mit akarsz?! Kezeljelek, mint a pácienseket? Beszéljek neked a gyász fázisairól? magyarázzam el, miért vagy dühös, és kövessük lépésről-lépésre, hol tartasz az úton, mely végén visszanyered lelki egyensúlyod?! Mit akarsz?! Szerinted mit kellene tennem, mivel segítenék a legtöbbet?!
Norbert: Segíts kideríteni, mi történt! Hogy miért történt! Hogy kezdhetnék új életet a tudattal, hogy nem hallottam meg annak a segélykiáltásait, akit a legjobban szerettem?! Hogyan nősülhetnék meg újra, míg nem tudom, én okoztam-e az előző feleségem halálát?! Hogyan,,,?! (összeomolva) hogyan lehet élni ezután?!
(Norbert átöleli, sötét)